Skoda Éva festőművész

Skoda Éva festőművész

Skoda Éva nevét a Helikon Kulturális Egyesület kapcsán sokan ismerik Kispesten. Skoda Éva festményiben már több ízben gyönyörködhetett a kerületi művészetkedvelő közönség. Pályája a játéktervező-grafika szak elvégzésével indult. Már fiatalon az Állami Bábszínház díszletfestője, később reklámgrafikusként, majd restaurátorként dolgozott. 

Festményei egyéni és csoportos kiállításokon szerepeltek, Budapesttől Zebegényen át, egészen az Egyesült Államokig. A művésznő egyedi technikával készült alkotásait az őszinte emberi odafordulás és érdeklődés jellemzi, mellyel a kimondott szavakat és érzelmeket vászonra dolgozza. 

A kispesti festő, Nagy Balogh János 1919-es halála után egy olyan művészbarát kör született, melynek célja a hagyományok ápolása, valamint a helyi művészvilág éltetése volt. Évek hosszú sora formálta, alakította tevékenységüket. Tagjai kicserélődtek, bővültek, míg végül a Kispesti Képző és Iparművészeti Csoport jogutódaként megszületett a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület. 

Skoda Éva, az immár 20 éves Egyesület ügyvezető elnöke fő feladatának tekinti a helyi alkotók és előadóművészek összefogását, ösztönzését. Pályázati forrásból megvalósult köztéri alkotásuk a Helikocka, a 12 kézőművész közös gondolkodást tükrözi. A térhálóra felfüggesztett képek olyan helytörténeti szempontból is jelentős, híres személyek egy-egy vonását mutatják be, akik Kispest utcáinak névadói lettek. Az alkotások kiválóan példázzák a művészet önmagán túli jelentését, és beszédes módon a tudás átadásának nagyszerű módját. 

A IV. WEKERLEfeszt Művészeti Találkozón Skoda Éva munkáiban is gyönyörködhetünk, a szombat délutáni MODERNfeszt program keretén belül pedig 18.30-tól a Helikocka születéséről hallhatunk Skoda Éva előadásában. A program részletei: http://wkk.kispest.hu/program/312/wekerlefeszt-muveszeti-talalkozo

Címkék: művészet, festészet, Helikon, Wekerlefeszt