wkk

OLVASÓSAROK

Pál Csaba festőművész


Pál Csabának, kerületünk egyik jeles festőjének munkásságát a napokban Munkácsy-díjjal jutalmazták! A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakának elvégzését követően az Iparművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait alkalmazott grafika-tipográfia szakon. A képzések során mestere, Maurer Dóra egyengette útját, ihlette művészetét. Sorra születtek egyedi, rá jellemzően felismerhető különleges alkotásai. 

Sokrétű érdeklődéséből adódóan a különböző területeken végzett kutatómunkája több műfajban is testet öltött. Rajongói akár festőként, akár grafikusként, rendezőként vagy teoretikusként is megismerhetik. Ennek köszönhetően munkáiban mindenki megtalálhatja azt a feloldódást vagy éppen inspirációt, amire szüksége van. Installációihoz fát, műanyagot, de akár egy-egy hétköznapi tárgyat is felhasznál. A művészet és a tudomány kapcsolatának érzékelését egyedi módon hozza összhangba a letisztult formák és színek ábrázolásával. 

Műveivel szélesebb körben is találkozhat a közönség; a miskolci, kecskeméti, győri, vagy akár szombathelyi ismert közgyűjteményekben, csak úgy, mint az egyéni kiállításain. Tárlatai egy-egy téma köré csoportosulnak, melyeket különböző nevekkel jellemez; Fluidum, Funktoro, Rezgőkörök, Leképezés, Kvart, Kvint stb. Különleges hangulatú grafikáival többek között az Élet és Irodalom, az Új Művészet vagy akár a Balkon egy-egy számában is találkozhatunk. 

Munkásságát nem csak tisztelik és szeretik, de széles körben is elismerik. Erről tanúskodnak a sorra elnyert díjak és ösztöndíjak. A teljesség igénye nélkül említjük meg az 1999-es Derkovics Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjat, a 2002-es XXI. Országos Miskolci Grafikai Biennálét, a 2005-ös római Magyar Akadémia Ösztöndíját, a 2010-es Mail Art Nívódíjat, valamint a legfrissebb, az idén kiosztott Munkácsy Mihály-díjat, melyhez ezúton is gratulálunk! 

A IV. Wekerlefeszt Művészeti Találkozón Pál Csaba munkáit is megtekinthetik, a vasárnap délelőtti GYEREKfeszten pedig füzetanimációt készíthetnek vele a gyerekek. A program részletei: http://wkk.kispest.hu/program/312/wekerlefeszt-muveszeti-talalkozo

 

Kapcsolódó videók (Wekerlefeszt videók):








Kapcsolódó galéria (Wekerlefeszt_2013):

A nagyobb nézetért kattints a képekre! Billentyűzeted segítségével is válthatod a képeket!



Címkék: művészet alkotás közösségi wekerlefeszt
2015.03.19.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

WEKERLEFESZT MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ (archiválva 2015.05.07.)

Művészeti kalandpark – Kalandozz velünk!
részletek...