Bölcsődenyitogató negyedszer

Bölcsődenyitogató negyedszer

Negyedszer tartottak bölcsődenyitogatót

Kötetlen beszélgetéssel egybekötött tájékoztatót rendezett a Wekerlei Kultúrház azoknak a szülőknek, akiknek a kisgyermeke idén kezd bölcsődébe járni. A szombati találkozón a kispesti bölcsődék mutatták be pedagógiai programjaikat és szolgáltatásaikat.

Az immár negyedik alkalommal megtartott programon Szabó Mária, a WKK igazgatója, Vinczek György alpolgármester és Brinza Istvánné, a Kispesti Egyesített Bölcsődék vezetője köszöntötte azokat a szülőket, akik a közeljövőben szeretnék gyermeküket valamelyik kerületi bölcsőde gondozására bízni. Vinczek György elmondta, hogy a kispesti intézmények – bölcsődék, óvodák, iskolák – korszerűsítésére, felújítására három év alatt összesen másfél milliárd forintot fordít az önkormányzat, s az idei 500 millió forintos keretből elsősorban a bölcsődéket fejlesztik majd.

Brinza Istvánné a bölcsődei rendszerről, szolgáltatásokról, lehetőségekről és a felvételi rendről adott tájékoztatást. Kispesten hat bölcsődét tart fenn az önkormányzat 480 férőhellyel: négy lakótelepi, egy wekerlei és egy kertvárosi intézményben látják el a gyermekek felügyeletét 6 hónapostól 3 éves korig. A gyermekfelvétel minden hónap második szerdáján 9–15 óra között a Csillagfény bölcsődében (1191 Bp., Eötvös utca 11.) történik. A kispesti bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók részletesen.

Az intézményvezető tájékoztatóját követően a részlegvezetők mutatták be az egyes bölcsődéket, majd az érdeklődő szülők kérdéseit válaszolták meg. Sokan gyermekeikkel együtt érkeztek, akikkel a kötetlen beszélgetés ideje alatt a játszószőnyegen tölthették el az időt.

forrás: https://uj.kispest.hu/hirek/7098-negyedszer-tartottak-bolcsodenyitogatot

Címkék: bölcsőde, tájékoztató
Kapcsolódó programok
BÖLCSŐDENYITOGATÓ
BÖLCSŐDENYITOGATÓ