ART  kiállítás

ART kiállítás

ART  kiállítás az Alkotó Rajz Tanfolyam növendékeinek munkáiból.  

Immár harmadik alkalommal  nyílik tárlat a WKK-ban az Urmai Ungurán László grafikus által vezetett ART (Alkotó Rajz Tanfolyam) rajziskola növendékeinek munkáiból. 
Az ART műhelyt hét évvel ezelőtt Urmai László egy tanítványával indította el. Azóta az egyéves képzést közel 30 tanítvány végezte el, és sokan visszajárnak a mesterhez. 
 A tanfolyam célja az alkotói látásmód fejlesztése, a bennünket körülvevő világ szépségeinek felfedezése, és annak ábrázolása a diák saját, egyéni nézőpontján keresztül.

Urmai László alkalmazott grafikusként végzett, festészetet és grafikát tanult. Kezdetben, a nyolcvanas-kilencvenes években kizárólag reklámgrafikával foglalkozott, de a festészet örökké hiányzott számára. Mintegy 15 évvel ezelőtt kezdett komolyabban festeni, de mellette persze grafikusként is dolgozik. 
Festményei, akvarelljei finom vonalú, megkapó hangulatú, impresszív képek. Nemcsak papírra fest, hanem fára is, és szerett kísérletezni az anyagokkal.  Leginkább táj- és természeti képeket, illetve csendéletet, virágokat fest, illetve Wekerletelep épületeit, motívumait. Ő készítette a Wekerlei Társaskör Egyesület logóját és éves naptárját is. 2013-ban megjelent könyve, a Fessünk akvarellel virágokat című kötet kiváló segítség a kezdő és haladó ecsetforgatók számára.
A művész számára fontos a tanítás, rajziskolájának elsődleges célja, hogy a gyerek a saját környezetében minden vizuális szépséget észre tudjon venni, csak második az, hogy mindez papírra is kerüljön. Célja, hogy a fiatalok nyitottaká váljanak a művészetek felé. A tanfolyamon minden elképzelhető, itt bármit le lehet rajzolni, festeni, akár bolondságnak tűnő dolgokat is.   

A kiállítást megnyitja Udvari Hajnalka iparművész tanár.
A kiállításmegnyitón közreműködik Sipos Boglárka - ének, Küttel Vince - gitár 

A tárlat megtekinthető: 2017. szeptember 1 - szeptember 14.
 

Címkék: kiállítás, rajziskola