Francia nap

Francia nap

Nyolcadik állomásához érkezett az a nemzetek kultúráit bemutató sorozatunk, melynek keretében egy szép őszi délutánon Franciaországgal ismerkedhettek az érdeklődők. 2010 óta rendezzük meg az ingyenesen látogatható sorozatot, melyben volt már Japán nap, Bolgár nap, Török nap, Egyiptomi nap, Indiai nap, Spanyol nap, Afrika nap.
A Francia nap díszvendége Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete volt, de eljött hozzánk Hervé Ferrage kulturális tanácsos, a Francia Intézet igazgatója is.
Mintegy 250 ember volt kíváncsi a sokszínű francia kultúrát bemutató eseményre. A rendezvény Szita János fotográfus kiállításának megnyitójával indult, aki 1993 óta foglalkozik fotográfiával, és most a Párizsban készült fekete-fehér képeit hozta el. A megnyitó után a francia származású Bernard Hutler tangóharmonikájából csendültek fel a jól ismert francia sanzonok dallamai. A délután folyamán a francia művészettel és a mindennapi élettel kapcsolatos mini kiállítás várta a látogatókat, előadások hangzottak el a francia konyháról, a Párizsban járt magyar írókról, valamint a divat történetéről, a kiemelkedő francia divattervezőkről. 
A Mare Temporis együttes vezetésével francia reneszánsz táncokkal ismerkedhettek kicsik és nagyok. A rendezvényt Edith Piaf sanzonok zárták Kárász Eszter és zenekara előadásában.
Az előadások, a koncert és a kézműves foglalkozások egyaránt teltházzal zajlottak le, a gyerekek és szüleik, felnőttek és fiatalok egyaránt lelkesen készítették a La Fontaine mesefigurákat ábrázoló papírbábokat az árnyszínházhoz, az illatszappanokat, a levendulazsákocskákat, a drótból készült miniatűr Eiffel-tornyokat. 
A változatos programok mellett francia ízekkel is ismerkedhettek a látogatók, valamint válogathattak a francia vonatkozású kedvezményes könyvvásáron.

A Francia nap sikeréhez hozzájárult a Budapesti Francia Intézet, Francia Idegenforgalmi Hivatal, Hol nem volt játékbolt Boyonex Kft., Chocolat Box, Citoen M5 Center, Europark LIBRI Könyvesbolt. Az eseményt a WEKKA támogatta. Köszönjük az együttműködők és a támogatók hozzájárulásait. 

Címkék: francia, nemzetek, családi
Kapcsolódó albumok
Francia nap
Francia nap