Diákmunkák a Wekerlei Kultúrházban

Diákmunkák a Wekerlei Kultúrházban

Diákmunkák a Wekerlei Kultúrházban

Az én rajz terem címmel a Hungária Általános Iskola és Kollégium növendékeinek alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn a Wekerlei Kultúrházban: 2015. szeptember 28-ig láthatók a képek és kézműves tárgyak. A kézműves tárgyakat alsós gyerekek készítették, a rajzok, festmények és a korongozott agyagtárgyak inkább a felsősök keze munkáját dicsérik.

Szujkó Szilvia, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke arról beszélt köszöntőjében, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak abban, hogy fejlesszék a gyerekek alkotóképességét. Fogarasy Attiláné mentor úgy fogalmazott, hogy különleges dolgok, csodák történnek ebben az intézményben. Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház igazgatója, elmondta, a csodának már régóta tanúja az intézmény: a kerületi környezetvédelmi versenyeken már bizonyítottak a Hungária diákjai. Fejes István, az iskola igazgatója is a kreativitásra. a különleges képkeretekre hívta fel a közönség figyelmét: az iskolába szállított almásládák keltek új életre. Szőke Péter Jakab wekerlei festőművész megnyitójában arról beszélt, hogy a rajzokon, vízfestményeken és kerámiákon látszik a gyerekek gondolkodása, lelkük benne van a munkákban.

A megnyitó közönségének versekkel és dalokkal kedveskedtek az iskola növendékei. 

forrás: http://uj.kispest.hu/hirek/4574-diakmunkak-a-wekerlei-kulturhazban

Címkék: kiállítás, megnyitó, rajz
Kapcsolódó írások
 Az én rajz terem
Az én rajz terem
Kapcsolódó albumok
Az én rajz terem
Az én rajz terem