Vuk és a többiek nyomában

Vuk és a többiek nyomában

kispest.hu 2017. október 27. 

Vuk és a többiek nyomában

A Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi, A hetedik testvér és Az erdő kapitánya című rajzfilmek alkotójának emléke előtt tiszteleg a Wekerlei Kultúrház ma megnyílt kiállítása. Dargay Attila idén lenne 90 éves.

Három fontos dátumra való tekintettel döntöttünk a kiállítás rendezése mellett: Dargay Attila most lenne 90 éves, 40 éve készült a Lúdas Matyi és október 28. az animáció világnapja. Szeretnénk minél több kispestinek élményt nyújtani a tárlattal, amely különösen a gyerekeket és a mesés rajzfilmeket nem felejtő felnőtteket érdekelheti – mondta el lapunknak Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatója.

A kultúrház falait borító rajzokról, tervekről, képekről jól ismert rajzfilmalakok köszönnek a látogatóra: a magyar rajzfilmkészítés egy markáns szeletébe, egy zseniális alkotó életművébe pillanthatnak bele a látogatók. A 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Dargay Attila 1951-től kapcsolódott be a magyar rajzfilmgyártásba, több mint 100 olyan film, filmsorozat fűződik nevéhez, amelynek tervezője, rendezője és/vagy forgatókönyvírója volt (többek között: Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, A hetedik testvér, Az erdő kapitánya, , Pom-Pom meséi, Gusztáv, A nagy ho-ho-ho horgász). A gyerekek számára készített filmek rajzjelenetei mellett a grafikus Dargay, újsággrafikáiból, képregényeiből, mese- és ifjúságikönyv-illusztrációiból is ízelítőt nyújt a kiállítás.

A mai megnyitó vendége Dargay Attila özvegye, korábbi alkotótársa, filmjeinek operatőre, Henrik Irén volt, aki rendhagyó, filmes rajzórát tartott a megjelent iskolák (Kós, Erkel, Hungária, Reménység) diákjainak. A rajz szeretetét hangsúlyozva arról mesélt, hogyan lesz a különböző fázisokból – a történet, majd a rajz tervezésétől a képkockák megrajzolásán át – kész animációs film. Kedves pillanata volt a rajzórának, amikor egy másik kiváló animációs filmest, a közönség soraiban ülő Cakó Ferenc Érdemes és Kiváló Művészt is megismerhették a gyerekek. Az óra végén Henrik Irén tárlatvezetésre invitálta a gyerekeket, és a kultúrház falain látható rajzok történetéről mesélt nekik.  

Dargay Attila rajzai mellett a földszinten a nyékládházi (Dargay itt született) Dargay Attila Gyermekvarázs Óvoda kicsinyeinek és a térség óvodásainak rajzai, festményei láthatók, amelyeket Dargay rajzfilmjei és egyéb művei alapján készítettek a gyerekek. A különleges kettős kiállítás november 20-ig várja az érdeklődőket. 

Címkék: dargay, animáció, animációsfilm, rajzfilm, rajzfilrendezó, animácófilmes, filmstúdió
Kapcsolódó programok
VUK ÉS A TÖBBIEK
VUK ÉS A TÖBBIEK