WEKERLEI ÉLETMESÉK

WEKERLEI ÉLETMESÉK

A Wekerlei Kultúrház 2014 őszén hirdette meg azt a mese- és történetíró pályázatot, melyben olyan személyes ihletettségű történeteket vártunk, amelyek helyszíne varázslatos környezetünk, a Wekerletelep, témájában pedig a gyerekekhez fűződik.

Két kategóriát hirdettünk meg, felnőtteknek illetve gyerekeknek szóló változatot, felhívásunkra összesen 11 mű érkezett.

Ezek között volt vers, próza, novella és elbeszélés, a régmúltból és napjainkból merítve, és a beküldőik között megtalálhattuk az idősebb és fiatalabb korosztály képviselőit egyaránt. Így egy igen színes pályázati anyag várta a szakmai zsűrit, Juhász Magda költőt és meseírót, valamint Pápay György irodalmi szerkesztőt, akik jelenleg még értékelik az alkotásokat, a megadott szempontok alapján.

A pályázat célja többek között olyan közös gyűjtemény létrehozása, mely wekerlei helyszíneket idéz fel, és gyerekekhez kapcsolódó történeteket tartalmaz.

A IV. WEKERLEfeszt alkalmával megtörtént az ünnepélyes díjátadó, melynek keretén belül Pápay György irodalmi szerkesztő méltatta a pályaműveket, és Juhász Magda költő, meseíró, valamint Zámbori Soma színművész életre keltette a díjazott gondolatokat.

DÍJAZOTTAK:

  • Gyerekmese kategória: Tatai Veronika - Nefelejcs 
  • Felnőttmese kategória: Balassa Gabriella - A vérpiros bicikli 
  • Különdíj: Tömpe Lászlóné 

A pályaművekhez szívből gratulálunk!

A nyertes pályáművek elérhetőek az olvasósarokban: http://wkk.kispest.hu/cikkek/elmult-esemenyeink

Címkék: pályázat, wekerle