TÉLTEMETÉS

TÉLTEMETÉS

2015. február 21-én immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (WKK) Wekerletelep egyik legnépszerűbb, leglátványosabb hagyományőrző rendezvényét, a Téltemetést. 

A program február 21-én, szombaton 16 órakor kezdődik a kultúrházban, ahol zajkeltő eszközöket - szárdudát, kotkodácsolót, csörgő-zörgő eszközöket - készíthetnek az ide érkező családok. Közös munkával elkészül majd a szalmával kitömött óriási kiszebáb is, tarisznyájában azokkal a cédulákkal, melyekre előzőleg a gondjaikat írják fel a rendezvény résztvevői. A gondűző cédulákon kívül a forgatagban gondűző szalagokat is osztanak, melyeket hagyományosan gúzskarikára kötnek a szervezők, és később ezt is elégetik.

A többféle népi hagyományt ötvöző wekerlei rendezvény sajátos hangulatát leginkább a Petur utcából a Kós Károly térre átvonuló tömeg adja, amely dobosok és kikiáltó kíséretében télűző hangszereivel űzi el a telet. A főtéren 18 órakor a szervezők meggyújtják az óriási máglyát, melyen - a jelenlévők nagy örömére - a gondokkal együtt elégetik a kiszebabát. A rendezvény egyben tavaszköszöntés is, hiszen a résztvevő családok és gyerekek a vezetők segítségével körbetáncolják a tüzet, miközben tavaszköszöntő énekeket énekelnek.

Zajkeltő eszközök készítése: 16 órától a WKK-ban.
Télűző menet: 17.30-kor indul a Petur utcából.
Máglya gyújtás: 18.00 órától a Kós Károly téren.

A rendezvény minden programelemét a Társaskör által verbuvált önkéntesek szervezik és végzik, sajátos közösségépítő jelleget biztosítva ezzel a sokakat idevonzó télűző eseménynek.

A részvétel ingyenes!

A Wekerlei Társaskör Egyesület és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár közös rendezvénye

Címkék: téltemetés, közösségi
Részletek
Időpont
2015. 02. 21., szombat 16:00 - 19:00
Legközelebbi alkalom
-
Kapcsolódó programok
TÉLTEMETÉS
TÉLTEMETÉS