WEKERLEI NYÁRI SZABADEGYETEM

WEKERLEI NYÁRI SZABADEGYETEM

WEKERLEI NYÁRI SZABADEGYETEM

építészeti örökségünkről, értékeink megőrzéséről, a helyi közösségről és az élhető jövő megteremtéséről

Wekerletelep, 2018. június 21-24.

A KÖZÖSSÉG VONZÁSÁBAN – WEKERLE, AHOL ÉRTÉKET ŐRIZ AZ IDŐ – MÚLT-JELEN-JÖVŐ

Kedves Wekerleiek!

Idén 110 éves a Wekerletelep. Az évforduló ünneplése jó alkalmat teremt közös dolgaink átgondolására. A jubileumi év egyik kiemelt programjaként Wekerlei Nyári Szabadegyetemet szervezünk. Előre bocsátjuk, hogy a szabadegyetem igazi szabad forma: nem egyetemistáknak szól, hanem mindenkinek. Mindenkinek, akinek fontos, hogy mi lesz telepünk sorsa; mindenkinek, aki bele akar szólni az itteni folyamatokba. Mindenkié tehát; ezért szabad!

A közös gondolkodásban minden olyan helyi lakosra számítunk, akinek fontos a Wekerletelep jövőjének alakulása. A wekerleiek kétféle módon kapcsolódhatnak be ebbe az alkotó párbeszédbe.

  1. Írják meg gondolataikat, véleményüket, igényeiket, gondjaikat, javaslataikat! Írják meg, hogy milyen témákat látnának szívesen a készülőben lévő Kerületi Építési Szabályzatban! Gondolataikat vigyék be levélben a Wekerlei Társaskörbe, vagy küldjék el a wekerleinyariegyetem@gmail.com villámposta-címre!
  2. Jöjjenek el a Szabadegyetemre, hallgassanak színvonalas és hasznos előadásokat, és hallassák is a hangjukat! Vegyenek részt a Wekerletelep értékeinek megőrzéséről és a közös jövőnkről szóló gondolkodásban! A Szabadegyetem mindenkié! A belépés és a hozzászólás mindenki számára szabad! 

A Wekerletelep jövője Önön is múlik!

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció a  wekerletelep.hu  oldalon.

További információk:  wekerletelep.hu és facebook: Wekerlei Nyári Szabadegyetem

Kérdéseit felteheti a  wekerleinyariegyetem@gmail.com e-mail címen.

A programról röviden: előadások, beszélgetések, fórumok, jó példák, wekerleiek véleményei, kérdései, kulturális programok

Csütörtökön ünnepélyes megnyitó                                                                               

Péntek délelőtt és a délután első felében – neves szakemberek, egy angol kertváros civil vezetőjének előadásai, találkozó a polgármesteri hivatal munkatársaival és döntéshozókkal

Péntek délután és szombaton egész nap – műhelyek négy helyszínen négy témában: szóljon bele!

  • építészet, műemlékvédelem
  • helyi energiák, gazdaság
  • értékőrzés, értékközvetítés
  • fenntarthatóság, okos-városok, közösségfejlesztés, önszerveződés

Vasárnap délelőtt plenáris összegzés, ajánlások megfogalmazása

 

Kulturális- és kiegészítő programok:

  • csütörtök délután Wekerlei Séták, este szabadtéri mozi
  • péntek este gyertyafényes jazz koncert a Zenepavilonban a M.A.G. Trióval
  • szombat este táncház, koncert a Fakutya együttessel
  • vasárnap délután térzene, felnőtt mese, este szentivánéji tűzszobor-program

 

A rendezvény főszervezője a Magyar Kollégium Kulturális Egyesület.
Együttműködő partner, támogató és az Építész-műemlékvédelem műhely szervezője a Wekerlei Társaskör.
Együttműködő partner a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár és az Átalakuló Wekerle.
Támogatók: Kispest Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Munkás Szt. József Közösségi Ház.

Címkék: wekerletelep, közösségi, ismeretterjesztés
Részletek
Időpont
2018. 06. 21., csütörtök 15:30 - 23:00
2018. 06. 22., péntek 10:00 - 23:00
2018. 06. 23., szombat 10:00 - 23:00
2018. 06. 24., vasárnap 10:00 - 21:00
Legközelebbi alkalom
-
Kapcsolódó írások
Wekerlei séták
Wekerlei séták